MENÜ


FM
mánia


A világ talán legnagyobb mobil parfümériája
150 illat, próbálja ki otthonába 

1. lecke: Célok kitűzése és elérése

A Boldogságprogram februári hónapja céljaink kitűzéséről és eléréséről fog szólni. Számos vizsgálat bebizonyította, hogy azok az emberek, akiknek törekvéseik, céljaik vannak boldogabb lelki világgal élik meg napjaikat. A boldog ember nem unatkozik, cselekszik folyton folyvást. Nem aprózza el idejét, energiáját olyan tevékenységekkel melyik leterelhetik az útról. Így képes megélni a teljességet önmagával, hiszen gondolatai cselekedetei és vágyai egységben állnak, mind azonos irányba mutatnak.

Ha céltalanul élünk, könnyen olyan dolgoknak tesszük ki magunkat, melyek nem is fontosak csak azt hisszük. Akár környezetünknek való megfelelés végett vállalunk el olyan tevékenység végzését, melyre igazából nem is vágyunk. Céljaink megfelelő meghatározása azonban sokat segíthet, hogy a saját életünket éljük ne pedig másokét.

„ Egy cél amelyet szem előtt tartasz, összegyűjti az erődet, világosságot és új, célratörő akaratot ad neked.”
Anselm Grün

Ha igazán egységben szeretnénk élni, elsősorban azt kell figyelembe venni mi a mi mozgatóerőnk, miben leljük örömünket és vagyunk tehetségesek, mihez fűz szenvedély, hiszen ezek belső forrásként fognak bennünket hajtani mindenkor. Életcélunk, olyan akár egy iránytű mindig visszabillent minket az utunkra, iránymutatóként szolgál melyet örömünk, egyéni képességeink és lelkesedésünk hangol, nem felejtve azt, hogy miért is vágtunk bele.

Hangolódj magadra

Lehet, nehézségeid vannak céljaid meghatározásával kapcsolatosan, ebben egy egyszerű feladat segítségedre lehet. Helyezkedj el kényelmesen, fekve vagy ülve, csukd be a szemedet és engedd, hogy lelassuljon a lélegzeted. Amikor már kellemes nyugodtság jár át és gondolataid lenyugodtak, képzeld el, hogy egy éjjel, amíg alszol megtörténik a csoda és minden amire valaha vágytál teljesül. Majd képzeld el, hogy reggel van és látod és érzed, hogy megtörtént mindaz, amit valaha szerettél volna.  Most mit érzel? Kérdezd meg magadtól. Miben vagyok más? Milyen érzéseim vannak, mennyiben különböznek a régiektől? Milyen a környezetem, miben más mint ami azelőtt volt? Mivel foglalkozom, kik vesznek körül? Tölts el ezzel a gyakorlattal némi időt, majd amikor már tisztán látod magadat, minden egyes részletet, érzéseidet, cselekedeteidet, belső jellemedet, szavaidat, környezetedet, írd le őket. Írd, le hogy miben látod másként magad. Mire vágysz? Mi az, ami boldoggá tenne és lelkesít hosszantartóan? A hogyanokkal ne foglalkozz, jelen időben írj le minden részletet, amiben boldognak látod magad. E feladat segítségével a benned lévő mély vágyakhoz találsz utat, hogy mi is az ami neked jó.

Miért érdemes célokat kitűzni?

Ha céltudatosan haladunk a céljaink felé, elköteleződéssel céljaink mellett az azt sugallja, hogy urai vagyunk életünknek, kezünkbe vettük a gyeplőt. Ugyanakkor hatékonynak és eredményesnek is érezzük ez által magunkat növelve így önbecsülésünket. A másik előnye, hogy rendszert visz az életünkbe, napi szintű struktúrát adva, ösztönözve arra, hogy jól osszuk be az időnket. Fontos, hogy legyenek olyan céljaink, amelyek mellett elköteleztük magunkat, az a kutatások alapján nemcsak lehetséges, de nehéz időkben segíthet abban, hogy megküzdjünk a gondjainkkal, derül ki Sonja Lyubomirsky tanulmányából. Továbbá a társas kapcsolatok fényében is boldogságot hozhat, hiszen gyakran másokkal együttműködve érjük el céljainkat.

Hogyan határozzuk meg céljainkat?

Először is gondold át, hogy mik azok a célok, törekvések, amik az életednek értelmet adnak. Gondolkodj róla, majd határozd meg körültekintően és bölcsen. Ha már céljaid világosan láthatóak oszd fel őket, kisebb rész célokra, majd tűzz ki konkrét megvalósítható célokat. Azok az emberek akik kis lépéseket tesznek céljaikért, nagyobb valószínűséggel érik el távolabbi céljaikat. Szem előtt tartva a nagyokat is! Írd le őket és rendelj a feladatokhoz határidőket napi, heti, havi bontásban. Ha pozitív megerősítéseket rendelsz céljaid eléréséhez rendszeresen ismételve, az segíthet leküzdeni a célod felé vezető tudatalatti gátlásokat. Használd a képzelőerődet nap mint nap, reggel munkába menet, munkában. Lásd magad előtt a képet és érezd, hogy már megvalósult az álmod. Ha nehézségekkel találod szemben magad, légy rugalmas, változtass törekvéseiden finomítsd az új helyzethez.

Emlékezz! Minden egyes pillanatban, amikor magadnak jót teszel és ebből a jóból más is részesül, hozzájárulsz ahhoz, hogy jobb legyen ez a világ.

Örömteli tanulást kívánunk neked!

A cikket írta:
Móricz Viktória

 


Asztali nézet